2 Nap Karácsonyig…. F1…

2010 december 22. | Szerző: rybyzlyk

 

Hajnali 4 van. És már a gép előtt. Jobb kéz alá bekészitve a kávé, köntösben, kócós (nagyon enyhe kifejezés) ülök a kanapén, az eső meg a változatosság kedvééért rendületlenül kopog az ablakon.A téma ma hajnalban adta magát. Ugyanis F1 jelentkezett.

Tudom hogy ezt most magyaráznom kell. Lássuk csak szépen sorjában.Én ugyebár egy High-Tech Girl vagyok, vagy már inkább kezdő Geek, értsd: Louis Vuitton táskák, Estee Lauder sminkek és a legújabb divat sem tud úgy lázba hozni, mint a legújabb iPhone, iPad, számitástechnikai ketyere. (annyira geek vagyok hogy at IT-s kollegák merik velem távirányitásban konfiguráltatni a routert)  Tehát ennek megfelelően rendelkezem egy ütött kopott még a legelső fajtából való iPhonnal, amelyen annak rendje és módja szerint szinkronizálva vannak az e-mailjeim, nehogy késve kapjak meg egy sürgősen 0 ás vér kell, vagy a legjobb szaloncukor recepteket, és Stahl konyhája összes gyűzteményt, nem beszélve a “ha ezt nem küldöd tovább még 17 embernek borzasztó évek várnak rád kör e-mailekről, amelyeket ugye halálosan komolyan kell venni. Tehát minden ilyet felkészülten várok.

Mivel iPhone-om nélkül egy tapodtat sem megyek, és éjjel is egymás mellett alszunk, ezért hajnalban amikor nem tudok aludni, álmatlanságomat kezelem ezzel, mire itt megpirkad én már rég mindennel napra kész vagyok.

Szóval a reggeli rutin a következő: mellettem fekvő him egyed hajnalban kipattan pisilni (nyitott ajtónál, szóval a csorgást megfelelően lehet hallani, és ez a hang garantálja hogy az életbe többet nem alszol vissza), erre riadtan megébredek, megpróbálkozom a visszaalvással, de ő visszajön, bebújik az ágyban, elfészkelődik, majd még mocorog egy kicsit és rájön hogy már nem tud visszaaludni, igy, irtó kedvesen és cukin magához húz, megszeretget, romantikusabb napokon szerelmet is vall ( persze csak akkor ha még nincs nagyon világos, sötétben instant szerelmesnek lehet belém lenni) és belemorogja a fülembe hogy akkor ő most felkel, de én csak lustizzak tovább nyugodtan. Felpattan, mackónaci felhúz pizsikére, zokni előkeres, távirányitót közben leejti, jót koppan, műanyag vizespalackot gondolná hogy kiviszi, azon is roppant kettőt hármat majd lendületes mozdulatsorral becsapja a hálószoba ajtót hogy ne zavarjanak meg az alvásban a kinti zajok.

Na. Ugye. Ennél a résznél már az esélytelenek nyugalmával konstatálom hogy én sem fogok tudni visszaaludni, (mondjuk ennyi idő után nem lep meg, és nem is idegesit, meg hát szeretem amikor szerelmet vall, úgyhogy nem akarom én ezeket a reggeleket elrontani, részt veszek a játékban) úgyhogy lehúzom a telefont a töltőről és megnézem hogy mi történt abban a 8 órában amig nem követtem a világ pulzálását.

A mai reggel is pontosan igy zajlott. Annyi különbséggel hogy a receptgyűjtemények és karácsonyi üdvözletek mellett,  érkezett egy 2 soros e-mail. F1 től.

F1: nincs köze a forma 1-hez, férfi, és azért kapta ezt a titulust mert egy időben (tán még most is) leginkább egy bizonyos kultúrából való tipusokkal hoztam össze magam, és nehéz volt őket megkülönböztetni névről, meg valamilyen sorrendet is ki kellett alakitani, úgyhogy ő kapta ezt a nevet.

Ennyit írt:

Feladó: F1

Tárgy: Boldog Karit

Levél: nem tudtam ellenállni 😉

Ennyi. Se alálírás, semmi más, semmi részletes beszámoló az elmúlt 1 hónap nulla kommunikációja után, illetve az elmúlt 1 év nulla találkozás után.

Hogy legyen így nyugodt és kiegyensúlyozott a reggelem????

Azért most le nem lehet törölni a mosolyt az arcomról 🙂

Mennem kell. Zuhany, mitvegyekfelma dilemma, ésatöbbi, melóból jelentkezem!

Monogámia mitosz

2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk

 

Pár nap késéssel tudok csak reagálni a Monogámia a és a Nemzetközi kapcsolatok részre, amiből reálisan most eggyel foglalkozhatunk behatólag.

(A válasz-reakció késésnek nem kell megrémülni, nem a megfeszitett munka az oka, hanem a céges karácsonyi parti ami minden energiámat és időmet elvette, az ehhez tartozó leszúrást már természetesen megkaptam Bunnytól, most is a sarokban angol billentyűzeten, ékezetek nélkül, térdepelve gépelek megbánásom jeléül.)

Nagyon szépen megfogalmaztad hogy van “csak szex”. Legalábbis a férfiak értelmező kéziszótárában mindenképp, de ha egy nő is szeparálni tudja, sőt mi több felvállalja hogy képes érzelmek nélkül (azért ez nem igaz, mert nagyon is mélyen tudok érezni egy szép férfikéz / orr/ segg / mosoly irányába)  is egy borzasztóan jót szexelni az minimum egy repedtsarkú, de a fehérmájú jelzőt is megkapja a neve mellé.

Szóval szerintem ezzel megküzdeni igen nehéz, és néha beleesem ebbe a morális csapdába és elszalasztok néhány jónak igérkező alkalmat.

 (Igen, tisztában vagyok azzal hogy erről a következő alkalommal az agykurkászommal beszélni kell, mert nem lesz ennek jó vége).

Szóval akkor miért hisszük azt hogy csak a férfiak tudják megkülönböztetni a szexet a szerelemtől és hogy a nőktől miért nem hiszik el hogy számukra és létezhet csak szex és más semmi?

Talán azért, mert  nők évszázadokon keresztül otthon voltak a férfiak alárendeltjei és mint ahogy a macskákban sem lehet kiölni azt az elégedettséget, hogy az egyiptomiak fénykorában királyokként és királynőkként kezelték őket úgy az emberekből sem, – vagy csak nagyon nehezen – azokat a sztereotípiákat hogy a nő másodrangú és egy tulajdon, nem egy külön lélek.

Tehát ugye mig egy pasi aki lefekszik 10 nővel mekkora király, addig egy nő aki lefekszik 10 pasival egy bárcás kurva.

Pedig ugyanúgy élvezzük. Tisztelet a kivételnek. Mert ugye olyanok is vannak, akik nincsenek erre a lepedőakrobatikára igy rákattanva.

Ezek ugyebár a frigidek és a fanatikus rajongók. A hagyományok rajongói akik az elnyomást élvezik, mert lehet magukat sajnáltatni hogy milyen életük van.

Oh, és persze sosem értettem azokat (tisztelet a kivételnek ahol válogatott kegyetlenséggel váltak el egymástól) azokat akik nem tartják a kapcsolatot (vagyis ha szembejön egy nap, akkor is átmennek az út túloldalára) ex párjukkal.

Ha egyszer tényleg szerelemmel szerettem,  – vagy annak tűnt anno- akkor abban semmi rosszat nem látok hogy tudomásul vesszük hogy együtt nem működik, viszont megköszönjük és értékeljük az együtt töltött időt és a kapcsolodó személyiségfejlődési lehetőséget, tapasztalatokat, és ha szembejön nem köpjük le, sőt örülünk ha boldog és megtalálta a helyét.

Valamiért őt választottuk arra az időre. Valamiért megkiséreltünk egy kapcsolatot, valamiért lehetőséget adtunk és kaptunk arra hogy teljes valójában megismerjünk valakit és kendőzetlenül megmutassuk saját magunkat. Ha soha többet nem akarok vele beszélni – találkozni, akkor most vajon mi hibáztunk és mi itéltük meg rosszul a helyzetet?

Tehát igen, utállak ismételni, de igazad van. (már megint).

Legyünk reálisak. Nem létezik hogy valaki 30 éven keresztül éjjel nappal csak engem kivánjon. Testileg.  Hormonilag. (Szellemileg és személyiségileg mondjuk el tudom képzelni, mert kiszámithatatlan, szeszélyes energiabomba vagyok megfelelő hisztivel fűszerezve, szóval nyugodt pillanat az aztán nincs.) Áthidaló megoldások léteznek, lehet csak fejben játssza le hogy most éppen egy anorexiás rövid hajú botsáskát szórakoztat, vagy fantáziáját megfelelő porno nézésével vizuálisan kielégiti, de ha egy megfelelő helyen, megfelelő időben megtalálja az a botsáska, feltehetőleg élni fog a lehetőséggel.

És ezzel, ha megfelelő módon teszi, értsd: nem ad ki engem, nem meséli el fűnek, fának, és nem az a célja hogy engem idegesitsen, hanem hogy kielégitse pillanatnyi hormonháborúját, akkor ám tegye és közben ne szenvedjek hiányt én sem. Ja, és köszönöm, ha vallató lámpával égetem ki a retináját akkor SE osszon meg velem apró részleteket. Nem azt mondom hogy hazudjon, elismerni a tényt el kell, de nem érdekelnek a szaftos részletek.

Ehhez megfelelő intelligenciával és empátiával kell rendelkezni, plusz nem árt ha kellő óvatossággal, és körültekintéssel végzi ilyen irányú tevékenységeit. Ha vannak. Mert elméletileg van olyan akinek nincsenek ilyen igényei. (még vagy már). Elméletileg én most egy olyasvalakivel élek aki ebbe a kategóriába tartozik és maximálisan el is hiszem neki. Lehet tévedek. De ha tévedek is, akkor is tökéletesen megfelel igy, mert akkor viszont az előző kategóriába (intelligens, empatikus, és egyébként egy zseni) tartozik. Szóval nekem jó, méghozzá nagyon jó.

Én sem érzem magam monogámnak testileg. Lelkileg viszont nagyon. Testileg igenis van expasim (meg leendő exalkalmi pasim) akit meg-meg kivánok csak azért mert más ráadásul a kapcsolatban az kiválóan működött és működik. No meg mert maximálisan biztonságos érzelmileg. Egyikünk sem akar ugyanabba a hibába esni. Ismerős és mégis kicsit más. És akkor itt meg bejönnek a Nemzetközi Kapcsolatok…. á, kénytelen vagyok ezt egy következő bejegyzésben folytatni….

Megjegyzem, rohadt kényelmetlen térdepelve gépelni…

Bunny Ebéd után….. alvás előtt..

2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk

 

Jelen esetben a kettő között maximum két óra van, de mai állapotomban lehet csak egy. Tudod véresre dolgoztam magam. (ma is)

Viszont nem tudom szó nélkül hagyni az előzőeket. Nagyon izgi dolgokat dobtál be az utolsó órákra, lehet az idegtől nem tudok elaludni.

Amik felizgattak: a nemzetközi kapcsolatok és a monogámia.

Monogámia nincs, hisz hús vér emberek vagyunk, akik éreznek, vágyakoznak, szeretnek, gyűlölnek, és különben is lehet hogy az csak szex volt nem megcsalás.

És most hördülünk fel ültünkbe, hogy akkor mi a megcsalás. Ehez egy hosszabb bevezető tartozik, mert egy kapcsolatba mi a legfontosabb: az őszinteség, és előszőr is magunkkal legyünk őszinték, hisz ha már magunknak is hazudunk akkor már nem indulhatunk tiszta lappal. Másodszor a bizalom, bízzunk magunkban, abban hogy tudunk szeretni és méltóak vagyunk a szeretetre. Ezek után forduljunk a partnerünk felé ugyanazon elvárásokkal mint amit magunkbak felállítottunk miután magunkba néztünk és tisztáztuk a vágyainkat. Ha ezek megvannak állítsuk fel a saját szabályainknat, amit közösen megbeszéltünk és próbáljuk meg ehez tartani magunkat. Egy példa (természetesen saját tapasztalat, méghozzá kilenc éves és még ki tudja): ha megegyeztünk abban a tényben, hogy 5, 10…..30 évig vagy azon túl nem tudunk egymáshoz hűségesnek lenni, mert mindig jön valaki akitől elindul a véráramlás a testünk alsó fertáján, és biztosak vagyunk benne, hogy ez egy kihagyhatatlan egyéjszakás fergeteges, elképesztő és orgazmussal teli alkalom lesz, megtesszük. Mert ez belefér. Ebben az esetben ezt nem hívhatjuk megcsalásnak, hűtlenségnek, aljasságnak. Akkor mit nevezünk annak? Válasz: amikor lelkileg közel kerülsz valaki máshoz, elkezded megosztani vele napi gondjaidat, felhívod, hogy elmesélj valamit, fontosnak tartod, hogy mondja el véleményét. Ebben a pillanatban elárultad életed párját és utolsó szemét lettél. Ez a megcsalás.

NEM EZ A LÉNYEG.

Hanem, hogy amit teszel ne bánd meg és azért ne mert magadhoz őszinte voltál. Nem azért tetted meg mert már unod, már nem tudtok együtt élni, mert nem ő az igazi, hanem mert bizsergett. Nem bosszú volt, nem egy másikat keresel, hiszen nem akarod megbántani azt akit szeretsz vagy valaha szerettél. Itt tenném hozzá zárójelbe, hogy aki miután elhagyta párját, elvált vagy még mindig együtt éltek és a háta mögött a haverjaidnak, barátoknak, barátnőidnek mindenféle formában és fórumon ócsárólsz, csak magadat minősíted, hisz ha ez igaz csak egy kicsit is akkor Te azzal az emberrel éltél és azért voltál vele mert valaha szeretted. Vannak dolgok, emberek és érzések amik jönnek és mennek az életünkbe, de ez természetes. Ne essünk abba a hibába, hogy magunkat minősítjük.

Most feladom mielőtt átesnék a ló túloldalára és túl a holtponton filózófiai fejtegetésbe kezdenék.

Nemzetközi kapcsolatok téma elnapolva.

Szép napot Drága Barátném.

Külföldi kitérő és az óvodai hármas felállás…

2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk

 

Na igen. Úgy adódott ,hogy picit eltávoztam külföld irányába tanulni. Ami roppant érdekesnek is bizonyult világlátás, szemlélet, más kultúra szempontjából, de való igaz nem kevés pipa kimaradt ezalatt az időszak alatt.

Mondhatnám hogy ennek oka a szigorú szabályok megléte volt (tehát nem lehetett inni és / vagy pasizni), de az igazsághoz hozzátartozik, hogy önbizalmam és külalakom sem adott okot a pasizásra, úgyhogy nem kellett nagyon aggódni egy véletlen terhesség miatt.

így hát gyűjtögettem rendesen a plátói szerelmeket, mint nagymamám a nippeket, és kezdett egy igen szép kollekció kialakulni…

Szolgáljon ez a bejegyzés minden mostani és jövőbeni tininek tanulságul, hogy egyszer mindenki ideje eljön.

Alkat, mellméret és hajszíntől függetlenül.

Nyilván pattanásosan, plusz kilókkal, kisebbségi érzéssel jól megáldva mindezt soha nem hittem volna, mondhatta volna nekem akár a legjobb jósnő is.

De az elmúlt évek  most már engem igazolnak. És higyjétek el sok minden nem változott, havonta egyszer elöntenek a pattanások, plusz kilók hol többen hol kevesebben, de vannak  (nem, nem szerénység, kőkemény realitás, tükröm van, és nap mint nap belenézek), csak időközben rájöttem hogy ezeknek nagyrészt semmi köze nincs ahhoz hogy kit hogyan és mire vonzzunk be. Ez se volt egy rövid folyamat, hosszú évek munkája van benne és most megköszönném pszichológusomnak és az összes korrekt pasinak aki valamilyen pozitív visszajelzést adott életem bármely szakasza során. (aki hazudott, az most ne gyónja meg bűnét, nagyon sokba kerülne ismét a pszicho, recesszióban ezt most nem engedhetem meg magamnak.)

Külön megköszönném Zénó kispasinak, akivel egy óvodai csoportba jártunk és képes volt megfogalmazni hogy miért lett szerelmes belém: “mert olyan jó hozzábújni’. Évekig jártunk. Egy oviba, egy csoportba, egymás mellett aludtunk délután, szigorúan külön kiságyban, de fogtuk egymás kezét, és néha a nagymamájával hármasban kirándultunk. Kaptam tőle minden nyaralásukkor külön ajándékot, a kagyló nyakláncot azóta is őrzöm. Soha nem tudta meg hogy kiegyensúlyozott kapcsolatunkban olykor felbukkan Krisztián aki szöges ellentéte volt a szőke, miniősember oviférjemnek, ugyanis barna hajú, barna szemű , végtelenül rossz pasi volt és ellenállhatatlan. De nem férj típus.

Tisztán emlékszem hogy megfogalmazódott bennem hogy ez, így, két pasival tökéletes. Csak lehetőleg ne tudjanak egymásról.  Ez ugye nem kis menedzsmentet igényelt, de csak egyszer okozott nagyobb problémát a hármas felállás, amikor is egy kis kék dömperben ketten kezdtek el tolni, erőszakosan versenyezve hogy melyikük az ügyesebb, szaladtak ahogy bírták, próbálták ellökni a másikat a dömpertől. Copfjaim repkedtek, szandálos lábaimon a fehér térdzokni lecsúszóban volt, egyik kispasi sem engedett. Minden erejüket beleadva, vadul rohantak velem egészen a zöld szemcsés vakolású falig, amin aztán teljes sebességgel végighorzsolták a vádlimat. Örök emlék, még most is látszik.

Talán ennek kellett volna intő jelnek lennie, a jövőre nézve. Hogy ha két pasival szórakozunk, akkor előbb-utóbb megüti az ember a bokáját. Ennek ellenére, visszatekintve se csináltam volna másként.

Azóta Krisztiánnak még a vezeték nevére se emlékszem, viszont Zénóval röpke 25 év után, felnőttként egy közösséggi oldalon összeakadtunk. Csak ennyit írt: “Ugye Te is emlékszel?”