Külföldi kitérő és az óvodai hármas felállás…
2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk
Na igen. Úgy adódott ,hogy picit eltávoztam külföld irányába tanulni. Ami roppant érdekesnek is bizonyult világlátás, szemlélet, más kultúra szempontjából, de való igaz nem kevés pipa kimaradt ezalatt az időszak alatt.
Mondhatnám hogy ennek oka a szigorú szabályok megléte volt (tehát nem lehetett inni és / vagy pasizni), de az igazsághoz hozzátartozik, hogy önbizalmam és külalakom sem adott okot a pasizásra, úgyhogy nem kellett nagyon aggódni egy véletlen terhesség miatt.
így hát gyűjtögettem rendesen a plátói szerelmeket, mint nagymamám a nippeket, és kezdett egy igen szép kollekció kialakulni…
Szolgáljon ez a bejegyzés minden mostani és jövőbeni tininek tanulságul, hogy egyszer mindenki ideje eljön.
Alkat, mellméret és hajszíntől függetlenül.
Nyilván pattanásosan, plusz kilókkal, kisebbségi érzéssel jól megáldva mindezt soha nem hittem volna, mondhatta volna nekem akár a legjobb jósnő is.
De az elmúlt évek most már engem igazolnak. És higyjétek el sok minden nem változott, havonta egyszer elöntenek a pattanások, plusz kilók hol többen hol kevesebben, de vannak (nem, nem szerénység, kőkemény realitás, tükröm van, és nap mint nap belenézek), csak időközben rájöttem hogy ezeknek nagyrészt semmi köze nincs ahhoz hogy kit hogyan és mire vonzzunk be. Ez se volt egy rövid folyamat, hosszú évek munkája van benne és most megköszönném pszichológusomnak és az összes korrekt pasinak aki valamilyen pozitív visszajelzést adott életem bármely szakasza során. (aki hazudott, az most ne gyónja meg bűnét, nagyon sokba kerülne ismét a pszicho, recesszióban ezt most nem engedhetem meg magamnak.)
Külön megköszönném Zénó kispasinak, akivel egy óvodai csoportba jártunk és képes volt megfogalmazni hogy miért lett szerelmes belém: “mert olyan jó hozzábújni’. Évekig jártunk. Egy oviba, egy csoportba, egymás mellett aludtunk délután, szigorúan külön kiságyban, de fogtuk egymás kezét, és néha a nagymamájával hármasban kirándultunk. Kaptam tőle minden nyaralásukkor külön ajándékot, a kagyló nyakláncot azóta is őrzöm. Soha nem tudta meg hogy kiegyensúlyozott kapcsolatunkban olykor felbukkan Krisztián aki szöges ellentéte volt a szőke, miniősember oviférjemnek, ugyanis barna hajú, barna szemű , végtelenül rossz pasi volt és ellenállhatatlan. De nem férj típus.
Tisztán emlékszem hogy megfogalmazódott bennem hogy ez, így, két pasival tökéletes. Csak lehetőleg ne tudjanak egymásról. Ez ugye nem kis menedzsmentet igényelt, de csak egyszer okozott nagyobb problémát a hármas felállás, amikor is egy kis kék dömperben ketten kezdtek el tolni, erőszakosan versenyezve hogy melyikük az ügyesebb, szaladtak ahogy bírták, próbálták ellökni a másikat a dömpertől. Copfjaim repkedtek, szandálos lábaimon a fehér térdzokni lecsúszóban volt, egyik kispasi sem engedett. Minden erejüket beleadva, vadul rohantak velem egészen a zöld szemcsés vakolású falig, amin aztán teljes sebességgel végighorzsolták a vádlimat. Örök emlék, még most is látszik.
Talán ennek kellett volna intő jelnek lennie, a jövőre nézve. Hogy ha két pasival szórakozunk, akkor előbb-utóbb megüti az ember a bokáját. Ennek ellenére, visszatekintve se csináltam volna másként.
Azóta Krisztiánnak még a vezeték nevére se emlékszem, viszont Zénóval röpke 25 év után, felnőttként egy közösséggi oldalon összeakadtunk. Csak ennyit írt: “Ugye Te is emlékszel?”
Az a plátói diákszerelem
2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk
Emlékszel még amikor elsősök voltunk a középiskolában? Hála a jó égnek alapvetően a fiúk voltak többségben. Volt választék rendesen. Már kis csitriként is egyértelműen az idősebb fiúk vonzottak… Sikerült is kiszemelni mindjart egy megfelelő példányt, csupán 5 évvel volt idősebb. Az összes órák közti szünet azzal telt el, hogy a büfé környékére jártunk – hah nyilván mert ott volt a tantermük – és azt lestük hogy ki, kivel, mit hogyan mikor csinál. Bámulatom és nyálcsorgatásom tárgya, egy félprofi focista volt, annak rendje és módja szerint kissé ó lábakkal, extra hajzselével és valami elképesztően nagy és görbe orral volt megáldva.
Mondjuk ugyebár ez nekem nem tűnt fel, – viszont mindenki másnak igen – , ugyanakkor igen megnyugtató volt, hogy eme kis negatív elem miatt túl sok konkurenciám az imádásban nem volt.
Két dologról tudtam mindig hogy esetleg közeledik, az egyik hogy Malizia vagy Farenheit parfümje már méterekkel előre megelőzte, és ha épp befordult a sarkon, az orrát csak pár másodperccel követte a teste.
(Úristen, annyira trendi volt, fehér farmert is hordott, ezt majdnem elfelejtettem)
Viszont az úrnak valami hihetetlen szép szemei voltak, kékes-zöldes-barnás, és olyan tiszta, lelkes, csillogó tekintet. Minden egyes alkalommal még a lélegzetem is elállt. Persze soha, semmi nem történt, de kiválóan ismertem hogy hány cukorral issza a teát, mit szokott a büfében kérni, mikor melyik tanteremben van.
Két igen különösen izgalmas esemény történt “kapcsolatunk” alatt, az egyik amikor egészen véletlenül egy buszra szálltunk, és feltett valami kérdést amire emlékeim szerint csak hebegni és habogni tudtam, a másik pedig hogy egy ritka hosszú téli szünet alatt – amikor uuuuutáltam még a gondolatát is annak hogy legalább 2 hétig nem láthatom – egészen véletlenül hírt kaptam róla.
Szinte előttem van az egész pillanat. Ülök 14 évesen a 68 négyzetméteres panellakásunk nappalijában, világoskék donaldkacsás mackó nadrágban, helyes kis pattanásokkal az arcomon, kezemben a friss Nők Lapja. Közepéig érek, dupla oldal, riport. Tinédzserek hol és hogyan töltik a szilvesztert. A vér kiszaladt a kezemből, szív sebesebben ver, enyhe remegés átfut. Ott van. Középen. Fotón a haverokkal. NEM HISZEM EL. Ezerszer olvastam el a riportot, megtudtam hogy házibuliban, haverokkal lesz. De a kincs az igazi kincs a fotó volt. Róla. Szemből. Természetesen kivágtam és évekig (de tényleg) a szakadt BKV bérletem tokjában hordtam.
Nincs beteljesedés, nincs happy end. Se romantika, se szex. (saaaaaaaaaaaajnos).
A jó hír az, hogy tablóképe fent van az iskolánk weboldalán, a interneten található fotói szerint mit sem változott, és igen megnyugtató hogy barátnője, szőke, szép arcú és nem 13 kg vasággyal együtt. Szóval ringatom magamat abban a tudatban hogy esélyem is lehetett volna 🙂
… aki korán kezdi…
2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk
Óvodai hármas felállás? Joggal kérdezhetnénk, hogy nincs ez esetleg túl korán, egy mondatba rakni az óvodát és még két pasit? A válasz nem, és most nyugodtan dobják rám a követ a kisgyermekes anyukák, de ha őszintén magunkba nézünk, akkor mikor volt első szexuális élményünk? Mikor volt az első olyan érintés vagy mozdulat ami akár tudat alatt is, de olyan jól esett nekünk.
Mert az enyém és ezek szerint drága Barátnőmé is az óvodai évekhez kapcsolódik. (és persze számtalan esetről lehet hallani és olvasni) Persze másik ovi másik kispasik.
Nagyon kis romantikus pillanat lehet a délutáni alvás miközben fogjuk egymás kezét és rögtön eszembe is jutottak az óvodai huncutkodások. Amikor építő kockákból várat építettük aminek olyan ici-pici bejárata volt, hogy csak mi tudtunk bebújni és amikor bebújtál csodák csodájára egy kispasi állt bent akitől csókot lehetett lopni. A délutáni alvás hasonló volt, de én a két pasi között aludtam szigorúan külön ágyba, de azért a kis kezük csak-csak átért az én ágyamra.
Aztán jöttek a különböző ünnepek, ahol a kis óvodások készültek különböző előadásokkal, ahol szintén alkalom adódott egy kis szexualitást belecsempészni a játékba, hisz a gyerekek látják otthon, tv-ben, utcán, hogy anyu meg apu, vagy a nagyfiúk meg a nagylányok mit csinálnak. Rögtön adódott is, hogy azon drámai pillanatban mikor a gazda “ovis kispasi” próbálja kihúzni a répát “azaz engem” a földből, de az nem jön, szóval ebben a pillanatban senkinek sem fog feltűnni, ha nem a hóna alatt fogva próbálom meg kihúzni hanem a cicijénél fogva AZT a répát! Lássuk be, nem túl sok különbség lehetett tapintásban a hátam és a mellem között 4-5évesen, de akkor is.
És a “kispasik”, akik akkor versenyeztek kegyeinkért – akár úgy hogy tolták azt a dömpert tűzön, vízen át, akár úgy hogy ki legyen a gazda, közben mi próbáltuk túlélni minél kevesebb sérüléssel ezeket a nagy fellángolásokat – felnőttek. Ugyan van életünknek egy bizonyos szakasza, amikor elmegyünk az iskolába és az első egy-két évben meg kell harcolnunk a helyünkért, a figyelemért, a barátokért és kezelnünk kell az új helyzeteket, és nincs időnk a vágyainkat követni, de utána újra beköltözik kis életünkbe A vágy.
Szóval a pasik felnőttek, és teljesen mindegy hány plussz kilóval, vagy anélkül, szőkén, barnán, vörösen v feketén, alacsonyan, magasan, bárhogy, de egy biztos még mindig harcolnak a kegyeinkért. (és szerencsére már nem dömperbe kell ülnük egy kis utazgatásért)
És a kód neve, amivel mindezt el lehet érni: MOSOLY és RAGYOGÁS
Oldal ajánlása emailben
X