Monogámia mitosz

2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk

 

Pár nap késéssel tudok csak reagálni a Monogámia a és a Nemzetközi kapcsolatok részre, amiből reálisan most eggyel foglalkozhatunk behatólag.

(A válasz-reakció késésnek nem kell megrémülni, nem a megfeszitett munka az oka, hanem a céges karácsonyi parti ami minden energiámat és időmet elvette, az ehhez tartozó leszúrást már természetesen megkaptam Bunnytól, most is a sarokban angol billentyűzeten, ékezetek nélkül, térdepelve gépelek megbánásom jeléül.)

Nagyon szépen megfogalmaztad hogy van “csak szex”. Legalábbis a férfiak értelmező kéziszótárában mindenképp, de ha egy nő is szeparálni tudja, sőt mi több felvállalja hogy képes érzelmek nélkül (azért ez nem igaz, mert nagyon is mélyen tudok érezni egy szép férfikéz / orr/ segg / mosoly irányába)  is egy borzasztóan jót szexelni az minimum egy repedtsarkú, de a fehérmájú jelzőt is megkapja a neve mellé.

Szóval szerintem ezzel megküzdeni igen nehéz, és néha beleesem ebbe a morális csapdába és elszalasztok néhány jónak igérkező alkalmat.

 (Igen, tisztában vagyok azzal hogy erről a következő alkalommal az agykurkászommal beszélni kell, mert nem lesz ennek jó vége).

Szóval akkor miért hisszük azt hogy csak a férfiak tudják megkülönböztetni a szexet a szerelemtől és hogy a nőktől miért nem hiszik el hogy számukra és létezhet csak szex és más semmi?

Talán azért, mert  nők évszázadokon keresztül otthon voltak a férfiak alárendeltjei és mint ahogy a macskákban sem lehet kiölni azt az elégedettséget, hogy az egyiptomiak fénykorában királyokként és királynőkként kezelték őket úgy az emberekből sem, – vagy csak nagyon nehezen – azokat a sztereotípiákat hogy a nő másodrangú és egy tulajdon, nem egy külön lélek.

Tehát ugye mig egy pasi aki lefekszik 10 nővel mekkora király, addig egy nő aki lefekszik 10 pasival egy bárcás kurva.

Pedig ugyanúgy élvezzük. Tisztelet a kivételnek. Mert ugye olyanok is vannak, akik nincsenek erre a lepedőakrobatikára igy rákattanva.

Ezek ugyebár a frigidek és a fanatikus rajongók. A hagyományok rajongói akik az elnyomást élvezik, mert lehet magukat sajnáltatni hogy milyen életük van.

Oh, és persze sosem értettem azokat (tisztelet a kivételnek ahol válogatott kegyetlenséggel váltak el egymástól) azokat akik nem tartják a kapcsolatot (vagyis ha szembejön egy nap, akkor is átmennek az út túloldalára) ex párjukkal.

Ha egyszer tényleg szerelemmel szerettem,  – vagy annak tűnt anno- akkor abban semmi rosszat nem látok hogy tudomásul vesszük hogy együtt nem működik, viszont megköszönjük és értékeljük az együtt töltött időt és a kapcsolodó személyiségfejlődési lehetőséget, tapasztalatokat, és ha szembejön nem köpjük le, sőt örülünk ha boldog és megtalálta a helyét.

Valamiért őt választottuk arra az időre. Valamiért megkiséreltünk egy kapcsolatot, valamiért lehetőséget adtunk és kaptunk arra hogy teljes valójában megismerjünk valakit és kendőzetlenül megmutassuk saját magunkat. Ha soha többet nem akarok vele beszélni – találkozni, akkor most vajon mi hibáztunk és mi itéltük meg rosszul a helyzetet?

Tehát igen, utállak ismételni, de igazad van. (már megint).

Legyünk reálisak. Nem létezik hogy valaki 30 éven keresztül éjjel nappal csak engem kivánjon. Testileg.  Hormonilag. (Szellemileg és személyiségileg mondjuk el tudom képzelni, mert kiszámithatatlan, szeszélyes energiabomba vagyok megfelelő hisztivel fűszerezve, szóval nyugodt pillanat az aztán nincs.) Áthidaló megoldások léteznek, lehet csak fejben játssza le hogy most éppen egy anorexiás rövid hajú botsáskát szórakoztat, vagy fantáziáját megfelelő porno nézésével vizuálisan kielégiti, de ha egy megfelelő helyen, megfelelő időben megtalálja az a botsáska, feltehetőleg élni fog a lehetőséggel.

És ezzel, ha megfelelő módon teszi, értsd: nem ad ki engem, nem meséli el fűnek, fának, és nem az a célja hogy engem idegesitsen, hanem hogy kielégitse pillanatnyi hormonháborúját, akkor ám tegye és közben ne szenvedjek hiányt én sem. Ja, és köszönöm, ha vallató lámpával égetem ki a retináját akkor SE osszon meg velem apró részleteket. Nem azt mondom hogy hazudjon, elismerni a tényt el kell, de nem érdekelnek a szaftos részletek.

Ehhez megfelelő intelligenciával és empátiával kell rendelkezni, plusz nem árt ha kellő óvatossággal, és körültekintéssel végzi ilyen irányú tevékenységeit. Ha vannak. Mert elméletileg van olyan akinek nincsenek ilyen igényei. (még vagy már). Elméletileg én most egy olyasvalakivel élek aki ebbe a kategóriába tartozik és maximálisan el is hiszem neki. Lehet tévedek. De ha tévedek is, akkor is tökéletesen megfelel igy, mert akkor viszont az előző kategóriába (intelligens, empatikus, és egyébként egy zseni) tartozik. Szóval nekem jó, méghozzá nagyon jó.

Én sem érzem magam monogámnak testileg. Lelkileg viszont nagyon. Testileg igenis van expasim (meg leendő exalkalmi pasim) akit meg-meg kivánok csak azért mert más ráadásul a kapcsolatban az kiválóan működött és működik. No meg mert maximálisan biztonságos érzelmileg. Egyikünk sem akar ugyanabba a hibába esni. Ismerős és mégis kicsit más. És akkor itt meg bejönnek a Nemzetközi Kapcsolatok…. á, kénytelen vagyok ezt egy következő bejegyzésben folytatni….

Megjegyzem, rohadt kényelmetlen térdepelve gépelni…