Bio Vérnyomásemelők I.

2011 január 11. | Szerző: rybyzlyk

Micsoda kezdés kérem szépen. Még az ágyban fekve olvastam a “kis” bejegyzést, igazából nem is reménykedtem benne hogy erőre kapsz és irni fogsz. Ahhoz képest szép kis anyaggal örvendeztettél meg, sőt mi több, 1 kávé elég is volt az ébredéshez, mert amiket leirtál, -meg ahogy – már meg is emelte a vérnyomásomat a napi életfunkciók ellátásának szintjére.

Csodálkoztam is egy kicsit a stiluson, vulgaritás ott van, de aztán egyrészt rájöttem hogy sokkal valósághűbben lehet leirni az ismerkedő lúzereket – és tulajdonképpen sokaknak ez is a stilusa, no meg próbálkozásaik bicskanyitogatóak. Aztán a vége felé két történetnél, illetve a 3 év plátóinál meg az utolsó bekezdésnél már a könnyeim is kezdtek kicsordulni, addig birtad ezt az érzelemmentes stilust, és legszivesebben megölelgettelek volna. Ahogy itten mondanák: “I feel your pain”.

De tényleg. Na. Még jó hogy meg vagyok fázva, igy van mellettem papirzsepi, ebből most egy az orrnak, egy a szemnek van bekészitve.

Elég is ebből, még a végén elhitetem magamról hogy érző lény vagyok, és nem szeretném sokkolni a környezetemet, úgyhogy térjünk is vissza az ismerkedési sztorikra.

Tehát amit az előzőből kihagytam, a pozitivabbak közül:

Szokásos metró, hogy most melyik országban, azt hagyjuk, tulajdonképpen lényegtelen is:

Álldogálok a szokott helyemen, lehetőleg úgy hogy mindenkit megfelelően lássak, mert nem szeretem ha meglepnek.  Megálló, emberek le, emberek fel. Fiatalember  fel.  Nekem háttal, az ajtónál. Kapaszkodik.Te jó Isten, mekkora karja van ennek és milyen válla. Hú atyaég. Ebbe bele lehet kapaszkodni.Szinte látom ahogy vérvörös macskakörmeim szántanak végig egészen a helyes kis fenekéig. Brrrrr. Jujj.

Pedig én rám az ilyenek nem nagyon szoktak hatni. Úgy értem ezek a fizikális külsőségek. Szóval az jó ha van, de kevés hogy nagyon érdeklődjek.

(Erről jut eszembe, hogy egy történetet mindenképpen el kell meséljek, azt az esetet amikor megdőlt először az életemben hogy van “kémia első látásra”… Te, ha belegondolok én ilyen tekintetben eléggé naiv és tapasztalatlan voltam elég sokáig… mert amikor ez történt voltam már vagy 24 éves… jujj.)

Megfordul, mert még szállnak fel, és pont velem szembe áll meg. Fehér kis polója felcsúszik a karján, izmok megfeszülnek én meg nem értem hogy miért nem tudom levenni a szememet róla. Rám néz, de elkapja a tekintetét. (na, tessék, itt van egy jó példány és speciel leszar). Akkor sem birom levenni róla a tekintetemet úgyhogy ameddig együtt utazunk, kielégitem vizuális éhségemet. Reggelizni ugyebár nagyon egészséges.Leszáll, vissza se néz. Na. Van ilyen is.

Aztán jön másnap meg harmadnap meg tulajdonképpen kevés kivétellel minden nap. De már nem áll meg az ajtónál hanem egyenesen mindig szembe áll velem. És Néz. Nem, nem néz. Reggelizik ő is. Olyan tekintete van hogy érzem ahogy csúszik le a bugyi rólam. (azért reménykedem hogy csak érzéki csalódás ez, mert nem hiszem hogy osztatlan sikert aratnék a nagyibugyimmal… mert hát kényelmes vagyok ma kérem). Vörösödöm mint egy tini. (mondjuk nem baj, mert nem festem magam, igy meg olyan egészséges szinem kezd lenni, nagyon költséghatékony megoldás nehéz gazdasági helyzetben és nem kárositom a bőrömet holmi kemikáliákkal).

Minden reggel eljátszuk ezt, szavak nélkül, de látom hogy mi jár a fejében. Látom ahogy futtatjuk az “ezt meg ezt sőt még ezt is csinálnám veled” programot, és egyre hosszabbak azok a nézések, nekem meg egyre egészségesebb az arcszinem és úgy száll el az a 20 perc a metrón hogy észre sem vesszük.Egyébként ezt a tevékenységet nemes egyszerűséggel abban az országban “eye fucking”- nak nevezik.Na mi ebből is a maratonit csináljuk. Van ebben valami extra izgató hogy a nevét sem kell tudjam, sőt semmi ami vele kapcsolatos tulajdonképpen nem érdekel hacsak nem az eye fucking vagy a sima fucking témakörébe tartozik. Tessék, még káromkodok is. Látod hogy megemelted az ébredési vérnyomásomat?

Szóval a fentiekből is elmegy néhány hónap(!). Még mindig szavak nélkül. Megszólitani nem akar, telefonszámot nem kér, egyébként semmiféle lépést nem tesz annak érdekében hogy a “eye” előtag lekerüljön a “fucking” elől. Azért ez okoz bennem némi kétséget hogy vajon csak képzdelődöm-e reggelenként vagy tényleg “úgy” néz. Meg hát tisztában vagyok azzal is hogy hogy neki jobb alakja van mint nekem, úgyhogy kizárt hogy tényleg eljátszadozna velem. Úgy.

Eljön a szabadságom ideje, ami is azt jelenti hogy pár hétig nem vehetek részt a szokásos reggelizésben, de mivel ugye még mindig nem beszélünk nem tudom hogyan jutassam tudomására hogy nehogy infarktust kapjon, vagy mélységes depresszió kezdje el környékezni mert nem tudja hova tűntem.Szóval szabadságom kezdetének utolsó előtti napján, minden bátorságomat összeszedve, úgy döntök hogy leszállok a metróról, ott, ahol ő szokott leszállni. Hátha veszi a lapot.Persze ezt úgy csinálom mint a nagyok a filmekben. Először én megyek az ajtóhoz, hogy rögzüljön a kis agyában hogy márpedig én le fogok szállni, ott ahol ő, megállok az ajtónál, és hátrafordulok, ránézek.Még csak meg sincs lepődve. Azangyalát. Micsoda ego. (jelen esetben nem zavar).Metró megáll, ajtó kinyilik, kilibbenek amennyire kecsesen ezt elő tudom adni, jön utánam, leszáll, tesz néhány lépést majd megáll a korlátnál és neki támaszkodik. Egy szót sem szólunk és nem is közeledünk ameddig a tömeg el nem hagyja a terepet. Aztán elindul felém, szeme se rebben, nyit egy kedves “jó reggelt, hogy vagy” kérdéssel én még azért illedelmesen kidobok egy választ, meg egy kérdést is hogy tényleg beszélgetni akarsz? Erre már nem tud válaszolni csak remek kis smárolásba kezdünk. Egészen a következő metróig. Nem tolakodó, nem tapogatja le minden alkatrészemet azonnal, nem kezd eszközleltárba, viszont az elmúlt hónapok felgyülemlett feszültségét beleviszi a csókba.Furcsa, de reszket, persze hideg van, a csók attól még elég forró.

Jön a metró, mennem kell. Még megsúgom neki hogy pár hétig ne várjon nem leszek, de aztán jövök. Bár nem kéri, viszont odaadom a telefonszámomat. (nagyon előrelátó voltam, előre felirtam egy papirkára…) Felpattanok a metróra, még a lábam is remeg. Széles mosoly az arcomon. Közben tapogatom a számat meg az arcomat, azért borostás volt a lelkem, nyomokat hagyott ez a kis 10 perc. Ideje elővenni a sminkkészletemet, enyhiteni a pirosságon. Homlokmoziban futtatom a történteket, mosoly még mindig levakarhatatlan. Megrezdül a telefonom. Sms. Csak ennyi: “El sem hiszem hogy ez megtörtént. Még mindig remegek”.

Leesik. Nem a hideg miatt reszketett. Haha 🙂

Tömeközlekedés mint ismerkedési helyszin. Stilusok és Stratégiák.

2011 január 8. | Szerző: rybyzlyk

Szép szombat reggel van itt és azonnal beleronditanék a szombat délutánodba egy orbitális leszúrás inditásával, ugyanis napok óta nem irtál. A hülye kifogásokat hogy munka meg ilyen semmiségek sajnos nem tudom elfogadni, azt sem hogy állandóan szexelned kell és ezért nem tudsz aludni, mert ugye mint megtudtuk neked ez szimultán megy, (2 bejegyzéssel korábban a részletek, ha valaki nem olvasta volna) alvás közben lemegy a szexprogram, szóval tulajdonképpen rengeteg időt spórolsz. Na de akkor mi van?! Magyarázatot akarok, lehetőleg valami elfogadhatót amit a pont agyammal is meg tudok érteni.Ameddig ezt szépen kitalálod, addig előbányászok valami kis sztori félét, meg összefoglalnám a hetemet.

Csodás mesés fantasztikus hét volt, azt leszámitva hogy csütörtök óta mintha valami torokgyulladást gyűjtöttem volna össze, ami kicsit kedvezőtlenül hat az amúgy elég jó kedvemre, meg a hangomra. (Mondjuk ennek a ténynek van rajongója természetesen a pasim személyében).

Feltehetőleg én vagyok az egyetlen európai világosabb szinösszeállitású – ráadásul nőstény – lény, aki itt tömegközlekedéssel támadja meg a munkahelyét nap mint nap, úgyhogy érnek kalandok rendesen.

Az itteni tömegközlekedés részben szarabbul szervezett mint otthon, értsd: kevesebb és szarabb helyen lévő busz – metro megállók amelyekhez természetesen leginkább kocsival lehet eljutni. (HAHAHA) Na most aki nem vezet (én, még mindig és egyenlőre) az mindig szorul valami kis plusz segitségre. Amikor ezt a kis akadályt megugrottuk és röpke 126 óra google map nagyitás, kicsinyités, sztriiit vjúv és 2715 kattintgatas után megtervezzük utunkat a tömegközlekedéssel már boldogok is lehetünk .Szóval eldobatom magam az első csatlakozási pontig, és utána indulnak a kalandok.

Megjegyezném, hogy bár kevesebb, meg szarabb, de ami van a tömegközlekedési palettán az viszont óramű pontossággal működik, nagyon tervezhető és viszonylag kellemes is. Télen fűtött, nyáron hűtött, tiszta, rendes és ráadásul Magyarországon gyártott buszokkal száguld a nép. (Teljesen hazai pályán mozgok, gondolom az első időkben néztek nagyokat hogy ez a nagy fehér asszony honnan tudja hogy hogy kell jelezni, de hát akinek van ugye 20+ év BKV tapasztalata a tarsolyában, azt nagyon sokkolni semmivel sem lehet).

A buszvezetők köszönnek! udvariasak, és ha éppen elmész 2 hét szabadságra, már hiányolnak is hogy hol voltál. (Lehet mondjuk hogy a munkahelyem beépitett emberei és csak odafigyelnek hogy ne lógjak).

A metrón (is) ugyanabban az időpontban általában ugyanazok az emberek utaznak, viszont ha valaki újonc lép be a szerelvényre, az készülhet arra hogy 80 szempár fog rászegeződni mert megzavarja a mi kis megszokott csapatunkat. 

Tehát visszatérve mivel gyanithatólag sok embernek én vagyok az első – mármint fehér nő akit hajnali 7 előtt látnak a metrón – kapok rendesen érdeklődést, és még nem vagyok annyira elszállva magamtól hogy azt higyjem hogy ez a hetedhétországra szóló szépségemnek szól, igyhát ezt reálisan tudjuk be a kuriózum faktornak.

(Mint otthon amikor felszáll egy 2 méteres izmos kis fekete a hetes buszra csúcsidőben, öltönyben, nyakkendőben, rolex órával. Őt is válogatás nélkül Mariska, Piroska és Gizi néni is megvizslatja).

Nem vagyok egy nagy ismerkedős tipus igy publikus közegekben, és eléggé antiszociális formát hozok, reggeli alpfelszerelesem része a füllhallgató fülben (még ha nem is hallgatok zenét) és a telefonom merev bámulása a megszokott rutin. Tehát élő ember nem férközhet közelembe, mert szuperelutasitó aurát csinálok.

Ennek ellenére vannak ilyen vakmerőek akik próbálkoznak:

 Eddig a következők voltak a metró megállóban:

 – Két 190 magas fekete kétoldalról megáll mellettem a metró megállóba hogy “azangyalat anyukám milyen jól nézel ma ki, innen mész dolgozni?”  (persze itt csövezem a metró alatt, irtó kényelmes csak felszaladni reggelente)

– A héten egy fehér, tokától bokáig tetovált inditott azzal hogy “you are so hot, do you go to work from here?”  (gyanitom oktatás van a sarkon ahol ezeket a mondatokat tanitják be).

– Szintén fehér csávóka, térdig lecsúsztatott háromnegyedes farmergatyóval (ez itt nagy divat…), lyukasztott fülekkel, tudod az a fajta ami széthúzza a fülcimpádat, és ha nincs elég függönyakasztó, akkor ha a karnis  mellé álsz tökéletesen hasznodat tudják venni, bézból sapka félreforditva, rágózás a csámcsogós fajtából, szöveg hasonló mint a fentiek, de lekoptathatatlan. Erősködik hogy érti hogy van pasim, de hát gyűjtsek csak barátokat, ő erre nagyon megfelelő, meg hát ő szuperjófej, ne legyek már ilyen hülye picsa. Imádom hogy pontosan jár a metró, mert tudom mikor kell meginduljak hogy ismét egy kocsival előrébb végezzem és ez a függönyakasztós lehetőleg ne velem töltse el az elkövetkezendő 20 percet.

 A metrón már kicsit jobb a felhozatal, ott tudom én is legeltetni a szememet, meg jelentősen javul a szinösszeállitás. Ott is értek már meglepetések, először a negativból szemezgetnék:

Fehér, szintén a bokáig tolt nadrág, kilógó boxeralsó, lyukasztott fül tipusból: áll szépen a metrón és stiről, tokától, bokáig, nagyon bevet mindent, többször eljátsza a bokától felfelé szépen lassan elidőzök a füled cimpájáig majd vissza szemtornát, amikor meg véletlen odanézek nyelvtehetségét akarja onnan bemutatni és félreérthetelenül orális műsorszám alatt bevetendő mozdulatsort imitál.

Ezzel a helyzettel két gond van. Az egyik hogy ez a helyzet annyira alpári hogy már fel sem húzom magam a parasztságon, főként hogy a csávó van vagy 20 éves és 3 hónapos is, én meg megint elmondom 30 felett vagyok és még a legjobb megvilágitásban se tűnök 28nál fiatalabbnak.

A másik gond, de inkább felvetés hogy az ilyen gombostű agyúaktól szivesen megkérdezném, hogy Te, ez amit most csinálsz, az esetek hány százalékában volt sikeres? Mennyi randid lett ilyenekből? Sőt hányon sikerült az előbb imitált techinkát a valóságban is bemutatni?.

Tehát ez tökéletes megfelelője az otthoni munkások az árokban füttyögnek utánad meg beszólnak hogy jól megb*sználak anyukám kategóriának.

Kérdezem én, hány “hogyan ismertétek meg egymást” történetet hallottál ami úgy kezdődött hogy mentem az utcán és utánam füttyögött meg beszólt, mire én hátrafordultam és azonnal beleszerettem, fel is hivtam magamhoz egy jó kis szexre és hát azóta elválaszthatatlanok vagyunk.?

Gyanitom nullát.

Tehát leszögezhetjük hogy ez az ismerkedési stilus folyamatosan kudarcot fog vallani. 

A fenébe elszaladt az idő, de ma még jövök. Ezt a Tömegközlekedési ismerkedési szokások fejezetet még kivesézem.Ma.