Talán tennék egy-két megjegyzést a szünetek közti büfé ácsorgáson kívül csináltunk ám mást is. Mielőtt mindenki azt hiszi hogy a “plátói szerelmet” bámultuk és vártuk a csodát.
Persze az igaz, hogy a csoda nem történt meg, legalább is akkor amikor ott volt az ideje. És mivel a sors kiszámíthatatlan és évek alatt megjön az ember lányának az önbecsülése és büszkesége, ezért amikor elénksodorja az élet a kiszemeltet, akkor már csak azért is és dacból elutasítjuk. (ez az az időszak amikor miénk a világ mi vagyunk a legszebbek és nekünk nem lehet újat mutatni, hiszen mindenről van már véleményünk is) És amint hátat fordítunk neki büszkék vagyunk magunkra, hogy nem remegett meg a lábunk a hatalmas kisértés láttán és kitartottunk azon elhatározásunk mellett, hogy ami elmúlt az elmúlt.
Mindeközben azért tudjuk, hogy mindig van másik (van másik!) és gyermeteg öntudatunkkal haladunk tovább. Évekkel később majd rájövünk, hogy nem azt bánjuk meg amit megtettünk, hanem azt amit nem. Ha ezt tisztáztuk, akkor talán térjünk vissza a büféhez illetve a nem büféhez, mert azért a szokásos diákcsínyek kipipálva, a lógás kipipálva, a szemtelenség kipipálva és az óra közbeni ki nem ….ja le mit kéne megtanulnuk kipipálva. Mivel barátnőnk időközben (nem direkt, hanem csak úgy adódott) elment ezért lehet, hogy egy-két pipa kimarardt az életéből. Az élet ment tovább és még két évet töltöttem az iskolába és gyűjtöttem az emlékeket és tapasztalatokat a sikereket és bukásokat egyedül és életünk külön utakon kezdett járni. Mostanra már tudjuk, hogy mindig van új és mindig tudunk újat tanulni csak engedjük be, mert szépet hoz az idő és idővel a rossz emlékek is megszépülnek.
Ebbe az időbe engedünk egy kis bepillantást és reményeink szerint megosztjuk a folytatást is.
Zárójelben megjegyezném, hogy életem első blogja ezrét kiméletesen kérném.
Bunny hozzászól és kiegészit
2010 december 18. | Szerző: rybyzlyk
Talán tennék egy-két megjegyzést a szünetek közti büfé ácsorgáson kívül csináltunk ám mást is. Mielőtt mindenki azt hiszi hogy a “plátói szerelmet” bámultuk és vártuk a csodát.
Persze az igaz, hogy a csoda nem történt meg, legalább is akkor amikor ott volt az ideje. És mivel a sors kiszámíthatatlan és évek alatt megjön az ember lányának az önbecsülése és büszkesége, ezért amikor elénksodorja az élet a kiszemeltet, akkor már csak azért is és dacból elutasítjuk. (ez az az időszak amikor miénk a világ mi vagyunk a legszebbek és nekünk nem lehet újat mutatni, hiszen mindenről van már véleményünk is) És amint hátat fordítunk neki büszkék vagyunk magunkra, hogy nem remegett meg a lábunk a hatalmas kisértés láttán és kitartottunk azon elhatározásunk mellett, hogy ami elmúlt az elmúlt.
Mindeközben azért tudjuk, hogy mindig van másik (van másik!) és gyermeteg öntudatunkkal haladunk tovább. Évekkel később majd rájövünk, hogy nem azt bánjuk meg amit megtettünk, hanem azt amit nem. Ha ezt tisztáztuk, akkor talán térjünk vissza a büféhez illetve a nem büféhez, mert azért a szokásos diákcsínyek kipipálva, a lógás kipipálva, a szemtelenség kipipálva és az óra közbeni ki nem ….ja le mit kéne megtanulnuk kipipálva. Mivel barátnőnk időközben (nem direkt, hanem csak úgy adódott) elment ezért lehet, hogy egy-két pipa kimarardt az életéből. Az élet ment tovább és még két évet töltöttem az iskolába és gyűjtöttem az emlékeket és tapasztalatokat a sikereket és bukásokat egyedül és életünk külön utakon kezdett járni. Mostanra már tudjuk, hogy mindig van új és mindig tudunk újat tanulni csak engedjük be, mert szépet hoz az idő és idővel a rossz emlékek is megszépülnek.
Ebbe az időbe engedünk egy kis bepillantást és reményeink szerint megosztjuk a folytatást is.
Zárójelben megjegyezném, hogy életem első blogja ezrét kiméletesen kérném.
Oldal ajánlása emailben
X